A dizájn megálmodója az amerikai Greg Klassen (web, facebook, intagram) aki 2017-ben remekül ötvözte a fémet, a fát és az üveget. Ez nem újdonság, sok tervező próbálkozott már ezzel, de Gregnek sikerült újat és szépet alkotni. Azóta már több tervező és asztalos művész tervezi és készíti a dizájn bútorait, de fontosnak tartottam az ötlet igazi gazdáját kiemelni! Ebben a blogban most mindent megtudhatsz az epoxi asztal “történelméről” és tulajdonságairól.
Mi is ez? Önmagában a gyakorlottabb asztalosoknak nem újdonság, de a fiatalabb asztalosok sem gondolkodnak rajta sokat, ha ilyet kérnek tőlük. Kihasználva egyes deszkák nyers, formájából adódó adottságát, készítenek olyan bútorokat, amik ebben az évben igazán keresettek lesznek.
Hétvégén botlottam bele egy amerikai asztalos-művészbe, aki ennek a különleges technikának szentelte közösségi oldalait (facebook, Instagram). Honlapján képekkel illusztrálva árulja számomra nagyon tetsző bútorait, 2500$-8500$ közötti áron (650.000Ft-2.210.000Ft körülbelül). Részeredményeket és végeredményeket oszt meg általában, azért a teljes technikát nem, de hát ezért vagyunk itt, hogy ezt megfejtsük.
Tehát adott egy nyers rönkfalap, ami gyakran nincs megszabadítva a külső rétegétől, ez adja a rusztikus hatását. A farönköt több fajta módon lehet szeletelni. A fa erezetének hosszanti részén, ilyenkor szép, elnyújtott fa erezetet kapunk. Ha egy körcikket vágunk le a rönkből, akkor a mintázatát a fa év gyűrűi adják, ez is gyönyörű terméket eredményez.
A fenti képen látható kávézó asztal is a művész munkáinak egyike!
Két farönk szeletet egymással szembe fordítva kapjuk meg a fa által adott „folyómedret”. Ez azért is nagyon kreatív megoldás, mert két ugyan olyan bútor közel sem jöhet létre, mindig ad neki a fa valamilyen különlegességet, szépséget. A két falapot egymástól állandó távolságban rögzítjük. Érdemes ezt vízszintes felületen megtenni.
A „folyómeder” alá kell egy falapot rögzíteni, (sok videóban ezt ultra erős ragasztó szalaggal láttam a falap és a fa keret rögzítését) illetve egy befoglaló keretet is érdemes készíteni.
Most jön a turpisság!
A gyanta. Ezt a csodás víz hatást levegőre kötő színezett gyantával érik el, ami egyenletesen terül, és minden kis résbe befolyik. Érdemes ezt a gyanta mennyiséget rétegezni, azaz mindig megvárni még egy vékonyka réteg megköt, így erős, egyenletes hatást érünk el! További lehetőség, hogy a “folyómedret” nem gyantával öntjük ki, hanem méretre vágott, laminált biztonsági üveglapot vágatunk bele, vagy, a két lehetőség ötvözése.
Nem titkolt vágyam, egyszer beletervezni egy projektbe ezt a technikát, illetve mivel én is nagyon szeretek ilyeneket DIY módon otthon elkészíteni (mindig éreztem magamban affinitást az asztalos szakma iránt is) szerintem, ha eljön a jobb idő én is elkészítek egy kisebb éjjeli asztalt.
Aki megpróbálkozna vele és otthon szeretné elkezdeni:
Mindenképp kérje ki egy szakember véleményét az anyaghasználatról és faanyag kezelésről és a megfelelő körülményekről a jó minőségű, egészséges munka érdekében.
Ne a tűző napon és ne is 40 °C-os szellőzetlen szobában kezdje el, mert ahogyan a faanyag kezelők, úgy a gyanta is tulajdonságai is megváltozhatnak (gyorsabban köt, csúnyábban köt, hígabb lesz, mérgező gázok, stb…)
Otthoni elkészítésre, gyakorlatlanabb társaimnak talán kisebb dekorációs tárgyakat (poháralátét, dísztárgyak, kis táblák) elkészítését ajánlom, illetve az éjjeli asztal elkészítését. Higgyétek el ez is nagy munka lesz! Előkerülhet kreativitásunk is, a gyantába keverhetünk, virágokat, díszköveket, foszforeszkáló festéket, szinte bármit!
Elkészült bútoraitokat várom levélben, vagy a facebook oldalamon kommentben!
Ha pedig tetszene, egy ilyen jellegű dizájnbútor az otthonotokban keressetek fel, a tervezést illetően!