Pár általános kijelentés az ilyen posztoknál:
„Látványosan csak akkor változik az enteriőr, ha mélyen a zsebünkbe nyúlunk”
„Persze, minden pénz kérdése”
Általában a köztudat minden átalakulást a pénzhez köt: pedig ez hatalmas általánosítás. 🙂
Egy enteriőr letisztázása, megújítása vagy felújítása legalább annyira eredményes, mint a „mélyen zsebbe nyúlós” mindent lecserélünk, mindent újra veszünk megoldás. Miért kellene mindent eldobni, ami a lakásunkban, boltunkban van, ahhoz, hogy egy felfrissült, átláthatóbb enteriőrt kapjunk.
Ennek az ékes példája a pesti Atma Center Jóga Stúdió átalakulása.
Ügyfelem kérése az volt, hogy próbáljunk meg egy átláthatóbb, egységesebb látványt létre hozni, a jelenleg is bent álló polcok, tároló egységek segítségével. Nem nagy átalakítást kért, csupán azt, hogy a jelenlegi bútorokból hozzuk ki a legtöbbet, jól átgondolt, pontos tervezésekkel. Különösen tetszett ebben a projektben, hogy Orsi olyan ötleteket szeretett volna, amit Ő is, egyedül meg tud csinálni, szakember bevonása nélkül. Itt fontos megemlítenem, azt a tényt, hogy bizony sokat számít, ha az Ügyfél részese tud lenni a változásnak: sokkal jobban érzi ezt a saját elért eredményének. Számomra ez nagyon fontos. A bútorra felvitt festékek többnyire természetes eredetű bió festékek voltak.
A termékek tudatos elrendezésével még tisztább látványt sikerült elérni. Kihasználtuk a teák csomagolásának mintázatát és színét, a termékek formáját. A termékre nem, mint árucikkre tekintettünk, hanem beterveztük azt, dekorációs funkciót kapott.
A kirakat sok bolt tulajdonos mumusa. „De mit tegyek oda?” „Mit ne tegyek oda?” „Milyen legyen?” itt is érvényes a szabály: A kevesebb néha több. A kirakat nem azért van, hogy minden árucikkünket bemutassuk a bolt előtt elhaladó embertömegnek, hanem arra, hogy a potenciális vásárló érdeklődését felkeltsük.
Íme az előtte-utána képgaléria! 🙂