6+1 tanács amit kezdőként nem mondtak el, pedig jó lett volna

Ennek a blognak másabb lesz a mondanivalója. Ez kicsit személyesebb. Az elmúlt hónapokban sok emberrel találkoztam, sok emberrel beszélgettem, volt aki privát üzenetben keresett meg, hogy mit tudnék ajánlani a kezdő lakberendezőknek? Nos, tekintve, hogy én 2016-tól tudhatom magaménak ezt a gyönyörű szakmát egy percig nem állítom, hogy én már “öreg róka” vagyok, inkább feltörekvő. 2 év alatt ugyan nagyon sok szép projektet vettem részt, és rengeteg tapasztalatot szereztem, főleg jókat, de értek már engem is hideg zuhanyként vélemények, szituációk. 

Ebben a blogban szeretnék minden ifjúnak üzenni, akár lakberendező, akár más szakmát tanult.

Amikor elvégeztem a szakmát, rengeteg lakberendezőnek írtam, hogy “friss vagyok, új vagyok, és mindent megtennék, hogy gyakornokként tanulhassak”. Voltak akik simán csak ignorálták a levelem, voltak akik kedvesen elutasítottak, hogy sajnos nekik nincs jelenleg annyi munkájuk – indok ami még érthető is – és voltak olyanok, akik a rövid és tömör válaszban annyit írtak, hogy “jó portfólió, de nem szeretném kinevelni a konkurenciát” ezek voltak azok a levelek, amiket nem tudtam hova tenni. 

Bár én nem viaskodtam soha dinókkal (akkor voltam 20-21 éves) nem értettem ezt a választ, és mai napig nem értem. Azóta vannak akik eltűntek, és vannak olyanok is akik halmozzák a projekteket és a legőszintébben tudom azt mondani, hogy utóbbinak örülök. Sokan úgy viselkednek (és a legmélyebb tiszteletem a kivételnek) mintha olyan tudás birtokában lennének ami csak az övék, és a gyakornok elakarja lopni tőlük a tudást, megakarja őket rövidíteni. Miért félünk fiatalabbak felé nyitni, miért félünk őket “befogadni” tanácsot adni, korrigálni? Őszintén úgy gondolom, hogyha van az a tudás amit az ember ilyen mértékben “félt” és ennyire értékesnek gondolja, miért ne adhatná át, ültethetné el a gyakornokban, majd kamatoztathatná? (Itt értem azt, hogy akár hosszútávú közös munkában). Ez az első számú dolog amit javaslok a fiataloknak, hogy próbáljanak egymásra értékes kollégaként nézni, akár idősebb akár fiatalabb. S, ha valaki segítséget kér ne utasítsuk vissza, mert nem egymás ellenségei vagyunk. Már ekkor eldöntöttem halkan magamban, hogyha egyszer nekem lesz lehetőségem rá, akkor minden kellő támogatást megadok, azoknak akikben látom, hogy tényleg szeretnék, tényleg akarják tanulni a szakmát.

A második fontos dolog, amit javaslok az a tanulással kapcsolatos. Persze, mindent lehet félvállról venni, “minek nekem szakrajz majd az IKEA-ból megveszem”; “Jaj nincs kedvem két iránypontos perspektívát szerkeszteni, majd a számítógép megcsinálja..”. El kell szomorítsam azokat, akik így gondolkoznak. Amikor én tanultam, nagyon nehezen állt rá az agyam az alaprajz rajzolására. Megtudtam csinálni, de nem voltam precíz, nem gondoltam át, csak az volt bennem, hogy “ez már a ezredik üres alaprajz, legyen már más is”. A tanárom – akit mai napig tisztelek, és szeretek és felnézek a munkásságára, hálás vagyok hogy Ő tanított – sorra dobta vissza a rajzokat, hatalmas piros karikákkal. Kérdeztem tőle, “Minek kell ezt nekem ennyire pontosan tudnom, nem építész leszek, nem is statikus, csak lakberendező”. A válasz: “Mert ez fog téged megkülönböztetni azoktól akik egy életen át kérdeznek így. Vagy profin csinálod, úgy, hogy az építész is azt higgye, hogy te is építész vagy, vagy állj fel, és menj el.” Ez a válsz elindított bennem valamit akkor. “Konyhanyelven minden szakmához értened kell, akivel együtt dolgozol. Lesznek akik tisztelnek érte, és lesznek akik utálnak, de utóbbiak a kókler szakemberek lesznek.” – Azóta akármilyen szakemberrel találkozom, mindig ott “legyeskedek” körülötte, és kérdezek a szakmájáról, technikákról és valóban minden szakma nagyon érdekes. Tehát igen, sok hajnali 3-kor (gyakran sírva) befejezett alaprajz, szakrajz, szerkesztés, de megérte. 

A harmadik közel sem elhanyagolható tanácsom, hogy csak az egészséges szintig mérjék a tudásukat más, esetleg sokkal tapasztaltabb tervezőkhöz. Felesleges méredzkedésbe belemenni, mert az idősebb tervezőknél van gyakran a helyzeti előny, tapasztaltabbak, nagyobb a tudásuk, többet láttak már, így gyakran az ember eltörpülőnek érezheti magát. Pedig, mindenki elkezdte valahol, mindenki volt kezdő, és az utak senki elől nincsenek elzárva, csak meg kell keresni őket. Figyelemmel kell kísérni a munkásságukat, le kell vonni azokat a konzekvenciákat amik a Te fejlődésedet szolgálják, és a saját tudásodhoz mérten kell őket alkalmazni. Amihez viszont a fejlődésedet mérned kell az a saját szinted. “Ezt már sokkal ügyesebben csinálom, mint tavaly” így láthatsz egy javulást a saját munkásságodban, ami elegendő önbizalmat ad, ahhoz, hogy jövőre még jobb legyél, és ne félj a még ismeretlen kihívásoktól. Nekem ezt az elején senki nem mondta el, így én csak 2 év elteltével próbálom alkalmazni, ezt a módszert… kisebb-nagyobb sikerrel… Egyetlen egy mércét kell megugranod időről időre az a saját múltbeli teljesítményed. 

A negyedik pedig az alázatosság. Hajlamos az ember azt hinni, hogy kilép az iskolából, és hopp, még a kilincset se engedte el, de már ölnének a munkájáért. Ez sem feltétlenül így van, de nem azért mert az ember tehetségtelen lenne, hanem azért mert bizony itt is vannak lépcsőfokok. Legalább is szerintem. Bizony az elején minden alkalmat meg kell ragadni, legyen az egy 1×1 négyzetméteres terület, vagy egy lakatlan pajta. Semmilyen munka nem szégyen! Az sem ha a projektjeid mellett más munkát is el kell vállalnod. Ha főállásban kell dolgoznod mellette, az sem. Ezek a lépcsőfokok. Munka, munka és még több munka. Türelemmel kell csinálni (- ezt nem is sokszor kell újra és újra megtanulnom). Én is voltam gyakornok, ahol főzhettem kávét még a lakberendező megbeszélést tartott – de csak egy ideig voltam türelmes. Az más kérdés, hogy jól döntöttem amikor át vittem a gyakornoki munkásságomat máshova, ahol volt miért türelmesnek lennem, de azt meg kell tapasztalni, milyen mikor az x. kávét kínálod, és az anyagminták helyett és az elképzelt dizájn helyett csak a barna-cukrot és a laktómentes tejet “prezentálod”. Pozitívum, hogy egész ízléses kávékat tudok már csinálni. A fent már megemlített tanárom mindig azt mondta, hogy “Gyerekek, minden nap egy kicsit bele kell halni.” – Egészen addig nem értettem teljesen, ameddig ki nem jöttem az iskola falai közül. Nem volt depressziós vagy szomorú, nem azért mondta, Ő csak a maga sajátos módján utalt az “alázatosságra” és a “türelemre”. Bizony, “minden nap kicsit bele kell halni”, ha 8-9 órát dolgozol főállásban, és csak este 7re esel haza, akkor este 7től kell a projekttel foglalkozni, hajnalig. Ameddig mások buliznak, addig Neked ezzel “kell” foglalkozni. 

Az ötödik tanácsom, hogy mindig önmaguk legyenek. Ja, eléggé elcsépelt mondat ez, de úgy gondolom, hogy a saját stílus kialakítása hiába időigényes és rengeteg buktató van benne, hosszútávon mindig megéri, mint mást “másolni”. Persze kecsegtető lehet, hogy “Oh, neki is milyen jól megy” (nem minden arany ami fénylik) akkor ez nekem is jó lesz. Dehogy lesz jó! Minek valamiből kettő, amikor rengeteg új dolgot lehet megálmodni, és elkezdeni amiben Te vagy az első számú. Keress inspirációt, tervezd meg és vidd végig a folyamatot. Volt már rá példa, hogy eszembe jutott egy ötlet, egy terv, és rákerestem és még megközelítőleg sem volt ilyen a neten. Aztán az kezdett el érdekelni, hogy azért nincs ilyen mert hatalmas hülyeség és létrehozhatatlan, vagy azért mert még senkinek nem jutott eszébe?! Tervezgettem, kérdezősködtem és csak annyi volt a terv “hibája” hogy senki nem valósította meg az ötletet. Nem “nagy dolog”, de nagyon szeretem mert az “enyém”. Ez a példa ráhúzható minden másra is, szeretni fogod a saját stílusod is, a saját ötleteidet, a saját vállalkozásod. S az emberek szeretni fogják azt ami Te vagy. 

A hatodik, hogy soha ne álljanak úgy emberekhez, hogy “Neki könnyű volt, mert…”. Én naivan hiszem, hogy azok az emberek akik valamivel jobban reflektor fényben vannak vagy kiemelkedőbbek -bármilyen szakmában- nem véletlenül vannak ott, igen is ők is megdolgoztak érte, volt ötletük, alázattal és türelemmel álltak a feladat elé. Másrészt meg mint már utaltam rá, nem minden arany ami fénylik, szinte mindenhol van olyan, aki olykor nagyobbat mutat és mondd mint ami valójában van. Nem szabad ítélkezni, vagy véleményt formálni senkiről, főleg nem ha rosszindulat vagy irigység hajtja. Ha tényleg megdolgozott érte az ember, bármilyen áldozat, munka árán, sokszor fog még szembe jönni Veled, ha nem akkor elég hamar kifog pukkadni a lufi. 

Illetve az utolsó pont, mert nagyon, nagyon, nagyon hosszúra sikerült ez a blogbejegyzés. Mindig lesznek elutasító levelek, meg nem kapott projektek, kinyomott telefonok. Sokszor fog hivatalos levél jönni a kommunális adóról, és a 12 darabos csekk-csomag jönni az adóhatóságtól, ami pont egy évre elég, mert be kell fizetni vele az adót. De soha nem szabad feladni. Ha van ötleted akkor valósítsd meg! Álmodj nagyot, csak csináld és csináld. 

Néhány pontot még nekem is meg kell tanulnom kell, ezt a kis bejegyzést akár én is elolvashatnám nap mint nap. Sőt rengeteg dolgot még meg kell lépnem, és el kell érnem, tapasztalnom és tanulnom. Nekem is van még sok lépcsőfokom és sokszor én is elkövetek hibákat. De király lett volna, ha ezt így valaki elmondja nekem is. 🙂 Persze ezek csak az én tanácsaim és véleményem, nincsenek kőbe vésve, és lehet mások egyet sem értenek vele. Ha ezek a szavak csak egy embernek segítenek bármiben is, már megérte 🙂  


943908_945260628884495_8834670415377512074_n.jpg

EZEKET OLVASTAD MÁR?

blank

Lakberendezési tanácsadás féláron

Mi lakberendezők, belsőépítészek szeretjük minél több emberrel megismertetni a munkánk fontosságát, hasznát és persze célját. Viszont sokan még mindig egyfajta luxuscikként gondolnak erre a szolgáltatásra.

TOVÁBB »